Hírlista
» Új helyre kerül a soproni munkaügyi központ
Írta: Corvinus Rádió
2010. július 22. Új helyre kerül a soproni munkaügyi központ
Új helyre kerül a soproni munkaügyi központ. A Virágoskert utca helyett az év végétől a Kőszegi utcában áll az álláskeresők rendelkezésére a hivatal. A kivitelezés júniusban kezdődött, várhatóan decemberre befejeződnek a munkálatok. A kirendeltség kialakításának összköltsége 130 millió forint, ennek felét pályázati úton nyert állami támogatásból, a másik felét pedig EU-s forrásokból teremtették elő. Újdonság, hogy minden ügyintézőnek külön irodája lesz, így az ügyfelekkel közvetlenebb körülmények között beszélgethetnek. Külön irattár, öt öninformációs szolgálat és a mostaninál lényegesen nagyobb tér áll majd a várakozók rendelkezésére. kisalföld.hu










