Hírlista
» IV. Bertoké napok Halásziban
Írta: Corvinus Rádió
2010. augusztus 25. IV. Bertoké napok Halásziban
Négy évvel ezelőtt hagyományteremtő országos Neuberger Ferenc verbunkversenyt rendezett a mosonmagyaróvári Lajta Néptánc Egyesület, a Babos major és Halászi önkormányzata. Azzal a céllal tették ezt, hogy emléket állítsanak Neuberger Ferencnek, aki utolsónak őrizte meg a halászi Bertóké-verbunkot. Idén – augusztus 27-tól 30-ig – immáron a IV. Bertóké Napokon vehetünk részt. Már rögtön az első nap tanulhatunk szigetközi táncokat.Palenik József a rendezvény szervezője még elmondta, hogy zárásként bál, szerenád a program. Az utolsó napon bertókét járhatnak közösen a falubeliekkel az érdeklődők.










