Corvinus top 10

Társoldalunk, a www.okosnet.hu kedvencei
Kérjen számot a Corvinus Rádióban!

Közérdekű



Partnereink

A Fertő part elsőszámú portálja - fertőpart, fertő, part, fertő tó, szállás, vendéglátás Nod32 e-cafe SopronÉrt Déli program
Hírlista » Hírösszefoglaló

Írta: Corvinus Rádió

2010. augusztus 25. Hírösszefoglaló

Hírösszefoglaló


 


a kormány folytatja a tárgyalást a Nemzetközi Valutaalappal


Mégis tárgyal a kormány a Nemzetközi Valutaalappal, de továbbra sincs szükség új hitelmegállapodásra - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A magyar állam a rendelkezésre álló hitelkeretből tavaly július óta nem vett fel pénzt, és az őszre tervezett egyeztetéseknek sem célja egy újabb kölcsönmegállapodás megkötése - áll a közleményben. Az egyeztetések júliusban szakadtak meg az IMF-fel, akkor a Fidesz politikusai azt mondták: a jövőben csak az Európai Unióval kívánnak tárgyalni.


nem akarnak hazajönni Afganisztánból a magyar katonák


A magyar katonai konvojt hétfőn ért orvtámadás után sem kapott olyan jelzést, hogy valaki haza akarna jönni a jelenleg Afganisztánban szolgálók közül - mondta Hende Csaba szerdán a szolnoki helikopterbázison, ahol a Magyar Honvédség Légi Kiképzési-támogató Csoportnak (Mi-35 Air Mentor Team) az ázsiai országba induló katonáival találkozott. A honvédelmi miniszter elmondta, hogy a támadásban életveszélyesen megsérült zászlóst még szerdán a budapesti Honvéd Kórházba szállítják. . A miniszter példamutató helytállásnak nevezte, hogy a terepjáróban utazó orvosnő annak ellenére megkezdte a segítségnyújtást, hogy ő maga is nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett a repeszdaraboktól. A megsebesült gépkocsivezető pedig úgy nyilatkozott, hogy felépülése után tovább akarja folytatni külföldi szolgálatát.


Jóvátételt ígért az egyházi közoktatási intézményeknek Hoffmann Rózsa


Jóvátételt ígért az egyházi közoktatási intézményeknek az elmúlt évek finanszírozási elvonásai után az oktatási államtitkár. Hoffmann Rózsa erről az Iskolanővérek nevelési konferenciáján beszélt. A kereszténydemokrata politikus azt mondta: a tervek szerint az önkormányzatoknak oktatási intézményeik működési költségeinek legfeljebb 10-15 százalékát kellene a jövőben finanszírozniuk, az egyházi iskoláknál azonban ezt az összeget is átvállalná az állam. Hoffmann Rózsa szólt arról, hogy folyamatban van a vatikáni szerződés felülvizsgálata is.



A média szabályozása egy lépésről lépésre jól átgondolt feladatsor közepén tart


A média szabályozásában egy lépésről lépésre jól átgondolt feladatsor közepén tart a parlament - mondta Szalai Annamária, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke a Hír TV műsorában . A még Sólyom László köztársasági elnök által aláírt törvény megerősítette a közszolgálat szerepét - emelte ki. A jogszabály lefektette azt, hogy a közszolgálat függetlensége három pilléren, az autonóm hatóságon, a független tulajdonosi testületen és a civil felügyeleten nyugszik. A négy közszolgálati intézmény szakmai önállósága megmarad. A törvény viszont a tőlük idegen feladatoktól - mint például a vagyongazdálkodástól, az irodáik bérbeadásától - megszabadítja őket. Az új hatóság elnöke hozzátette: A média szerkezeti átalakítása európai példákon alapszik, ez egy teljesen ésszerű, senki által nem vitatott lépés - nyilatkozta. A hatóság előtt álló egyik legnagyobb feladatnak Szalai Annamária a digitális átállást nevezte, majd utalt arra is, hogy ő egy "konvergens" hivatalt képzel el a jogi, a piacelemzési, a kutatási és a hatósági munka területén egyaránt.


Török Zsolt kirohant


Budai Gyula miniszterelnöki megbízott szerint Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt miniszterelnököknek a sukorói kaszinóberuházás ügyében tett vallomását összevetve "teljesen egyértelműen végigvezethető", hogy a két volt kormányfő hamisan tanúskodott az ügyészség előtt. A miniszterelnöki megbízott szerdai budapesti sajtótájékoztatóján kiosztott egy táblázatot, amelyben összeveti Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon tanúvallomását Sukoró ügyében. valamint összehasonlította a két vallomást a rendelkezésükre álló iratokkal. A miniszterelnöki megbízott sajtótájékoztatóján megjelent Török Zsolt volt MSZP-s képviselő, aki Budai Gyula tájékoztatása után a teremben felállt, és összeollózott anyagnak nevezte a kiosztott táblázatot.


Jövő szerdán kezdődik a 2010/2011-es tanév


Jövő szerdán kezdődik a 2010/2011-es tanév. Az iskolakezdés idén is jelentős terhet jelent a családoknak, egy felmérés szerint a szülők negyven százaléka 15 ezer és 30 ezer forint közötti költséggel számol. Az általános iskolai tankönyvcsomagok ára az első évfolyamon a legolcsóbb, míg a hetedik-nyolcadik évfolyamon a legdrágább. Míg az elsőosztályos tankönyvcsomag ára hatezer, addig a nyolcadikosé tizenháromezer forint körül van. Az oktatási államtitkárság tájékoztatása szerint nappali rendszerben körülbelül 1,3 millió diák ül az iskolapadba, az óvodásokkal együtt ősztől több, mint 1 millió 660 ezren járnak majd közoktatási intézményekbe; a felnőttoktatásban további 71-75 ezer felnőtt vesz részt.


Megszüntették az igazgatóságát a botrányba keveredett vízműnek


Megszüntette a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. igazgatóságát a társaság közgyűlése, mert az új vezetés szerint nincs szükség az 5 fős vezetői testületre. A döntéssel éves szinten 18 millió forintot spórol meg a cég. A zrt. korábbi gazdálkodásával kapcsolatban már a rendőrség is nyomoz, csalás magalapozott gyanúja miatt. Az előző ciklusban az állami cég akkori vezetői tízmilliós jutalmakat és végkielégítéseket vettek fel. Elképzelhető, hogy az összegeket beépítették a vízdíjba, így a fogyasztókkal fizettették meg a jóléti intézkedéseket.


Hatvanezren nem mehetnek nyugdíjba


Több mint 60 ezer nyugdíjkérelmet utasítottak vissza az első félévben – írja a Világgazdaság az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság adataira hivatkozva. Kiemelkedő az elutasítások aránya a rokkantsági nyugdíjak, a rokkantsági járadékok, valamint az egészségkárosodottak szociális járadékai igénylésénél, e területeken az elutasított kérelmek száma közel kétszerese a teljesítettnek. A tavalyi első féléves adatokhoz képest kismértékben, 3,4 százalékkal csökkent az igénylések száma, ez összesen 280 265 beérkezett kérelmet jelent. Komolyabb arányeltolódás az elbírálásban jelentkezett, hiszen amíg teljesített határozatból 2,1 százalékkal volt kevesebb, mint 2009 első felében, az elutasítások száma 11 százalékkal ugrott meg


Csődbizottságot kap a BKV


A BKV gazdasági helyzete miatt csődbizottságot hoz létre a Nemzetgazdasági Minisztérium, hogy rendbe tegye a közlekedési vállalat pénzügyeit. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat már "nem tud úrrá lenni" a csődközeli állapotba jutott BKV pénzügyi helyzetén, ezért hozzák létre a háromtagú bizottságot, amelynek vezetésével Naszvadi Györgyöt, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkárát bízták meg.


Uniós vizsgálat indult a hibásan épült budai rakpartfal miatt


Uniós és magyarországi vizsgálatok indulnak, mert osztályon aluli minőségben vette át az újjáépített budai alsó rakpartot a megbízó fővárosi önkormányzat - mondta a Budapest Világörökségért Alapítvány (BVA) elnöke szerdán Budapesten. Az alapítvány sajtótájékoztatóján Korompay Katalin főépítész elmondta, hogy a vizsgálat megindítása mellett az unió visszatart 15 milliárd forintot a teljes szennyvíztisztító projekt támogatásából - amelynek részeként készült el a rakpartszakasz újjáépítése is.


Orbán a keresztény törvényhozók kongresszusára utazott


Orbán Viktor miniszterelnök Rómába utazott, ahol részt vesz a keresztény törvényhozók nemzetközi hálózatának alakuló tanácskozásán - közölte szerdán a miniszterelnök szóvivője. A konferencia az olasz főváros közelében, Castelgandolfo-ban zajlik vasárnapig. A nemzetközi szervezet célja, hogy évente fórumot biztosítson a gyakorló hívő törvényhozóknak és egyházi személyeknek, annak érdekében, hogy konzultálhassanak a korunk kihívásaival kapcsolatos erkölcsi értékekről, és képzéseket is szervezzen számukra - zárul a Szijjártó Péter által jegyzett közlemény. 



Megérkezett a Sólyom-ügy az Európai Bírósághoz


Megérkezett az Európai Bíróságra Magyarországnak az a Szlovákia elleni beadványa, amely Sólyom László volt köztársasági elnök tavaly augusztusi révkomáromi (Komarno) látogatásának megakadályozásával foglalkozik. Az Európai Unió - kizárólag az uniós jogot vagy az EU-intézmények tevékenységét érintő ügyekkel foglalkozó - saját bíróságának sajtóosztálya szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az ügyben már meg is kezdődött az úgynevezett írásbeli eljárás, amelynek során az érintettek vagy más hozzászólni kívánók megtehetik a témához kapcsolódó észrevételeiket. A kormány eredetileg az uniós jog betartásán őrködő Európai Bizottságot kérte a bírósági eljárás megindítására, de miután a brüsszeli testület nem értékelte EU-jogsértésnek az ügyet, a Külügyminisztérium maga fordult a bírósághoz.


A magyar állampolgársági törvény megváltoztatását sürgeti a szlovák kormányfő


A kettős állampolgárságról szóló magyar törvény megváltoztatását szorgalmazta a szlovák kormányfő egy német lapnak adott interjúban. A Berlinben tartózkodó Iveta Radicová, a Die Welt című lapnak kijelentette: a kettős állampolgárságról szóló budapesti törvény más államokkal történt előzetes konzultáció nélkül lépett hatályba. Ráadásul szerinte Budapest figyelmen kívül hagyta a szlovák-magyar szerződésben rögzített eljárásmódot. Ezért szükség van egy olyan törvényre, amely kimondja, hogy a kettős állampolgárságról szóló törvény Szlovákia területén nem érvényes. A felvetésre, miszerint Pozsony már alkotott egy törvényt, amely megvonja a szlovák állampolgárságot a magyart is fölvevő polgáraitól, Radicová leszögezte: azt meg fogják változtatni, mert nem a polgárokat akarják büntetni.


Fogynak a nemzeti indíttatású incidensek


A szerb belügyminiszter és Egeresi Sándor, a tartományi parlament elnöke kedden elégedettségüket fejezték ki a nemzeti indíttatású incidensek 25 százalékos csökkenése miatt, közölte a szerb belügyminisztérium. A két tisztségviselő a belgrádi találkozójukon kiemelte, hogy a vajdasági etnikai incidensek száma jelentősen csökkent, s közös érdek, hogy Szerbia valamennyi polgára biztonságban éljen egyenrangú polgárként.A vajdasági házelnök szerint a kedvező tendenciához hozzájárult a hatékony és sikeres együttműködés, valamint azok a programok és akciók, amelyeket közösen valósít meg a tartományi képviselőház és a belügyminisztérium.