2010. augusztus 25. Összeül a soproni képviselőtestület
A nyári szünet utáni első közgyűlését tartja csütörtökön a soproni képviselő testület. Előzetesen 13 napirendi pont szerepel az ülésen. Sürgősségi előterjesztésként szerepel a Fertőrákosi Barlangszínházzal kapcsolatos tulajdonviszonyok rendezése. A város korábban pályázatot adott be Trefort Téri Óvoda felújítására és a belterületi utak karbantartására. Idő közben mindkét esetben megemelkedett az önrész, ezért a képviselőknek dönteniük kell, hogy így is részt vesznek-e a kiíráson. A tervek szerint létrehozzák a Széchenyi István Tanulmányi Ösztöndíjat, valamint a város idén is részt vesz a felsőoktatásban tanulókat segítő Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázaton. Döntenek a Belváros új forgalmi rendjéről, a mélygarázsról és téma lesz a város költségvetése is.










