Corvinus top 10

Társoldalunk, a www.okosnet.hu kedvencei
Kérjen számot a Corvinus Rádióban!

Közérdekű



Partnereink

A Fertő part elsőszámú portálja - fertőpart, fertő, part, fertő tó, szállás, vendéglátás Nod32 e-cafe SopronÉrt Déli program
Hírlista » Hoffman Rózsa előadást tartott az Apáczai Karon

Írta: Corvinus Rádió

2010. augusztus 26. Hoffman Rózsa előadást tartott az Apáczai Karon

Hoffman Rózsa, oktatási államtitkár a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Kara által a nyugati szórványban magyar nyelvet tanító pedagógusoknak tartott előadást, melynek fő témája az új kormány által tervezett változások voltak. A politikus kifejtette: az előző szocialista-liberális kormányok közfeladatot ellátó intézmény helyett szolgáltató intézményeknek tekintették az iskolákat, s ez a szemlélet olyan eredményt hozott, amely szerinte "a mindig a gyereknek és a szülőnek van igaza" mondattal szemléltethető leginkább. Az államtitkár azt hangsúlyozta, hogy a közoktatásban ismét a nevelés kerül az első helyre. Konkrétumok nélkül beszélt arról is, hogy kiszámítható pedagógus életpályamodellt dolgoznak ki, valamint emelni fogják a tanítók, tanárok bérét. Emellett kiemelte, hogy véget szeretnének vetni annak, hogy a tanárok külső szakmai ellenőrzés nélkül dolgozzanak, valamint központilag kívánják meghatározni a tananyagot.