Corvinus top 10

Társoldalunk, a www.okosnet.hu kedvencei
Kérjen számot a Corvinus Rádióban!

Közérdekű



Partnereink

A Fertő part elsőszámú portálja - fertőpart, fertő, part, fertő tó, szállás, vendéglátás Nod32 e-cafe SopronÉrt Déli program
Hírlista » Hírösszefoglaló

Írta: Corvinus Rádió

2010. augusztus 27. Hírösszefoglaló

Hírösszefoglaló


Szeptember 7-én értékeli kormánya első száz napját Orbán Viktor


Szeptember 7-én értékeli kormánya első száz napját Orbán Viktor. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője elmondta: a kormányfő a Professzorok Batthyány Körének meghívását elfogadva mond majd beszédet a szervezet rendezvényén. Hozzátette: Orbán Viktor beszélni fog azokról az intézkedésekről és törekvésekről, amelyeknek az a célja, hogy hazánk gazdasági önrendelkezését helyreállítsák. Szól majd az első gazdasági akcióterv 29 pontjának sikeréről, valamint azokról az intézkedésekről, amelyek egyszerre voltak alkalmasak a pénzügyi stabilitás megteremtésére és a gazdasági növekedés lehetőségének biztosítására.


Évtizedek óta hiányzó nemzetstratégia


Meg kell alkotnia a magyar kormánynak az évtizedek óta hiányzó nemzetstratégiát - jelentette ki Kövér László. Az Országgyűlés elnöke határon túli fiatalok előtt azt mondta: vége annak a világnak, amelyben a magyarság képviselői Erdélyben és a Felvidéken konfliktusok vállalása helyett inkább kompromisszumokat kötöttek, hogy kormányzati szerephez jussanak. A határon túli magyarság problémáiról, a szlovák-magyar viszonyról és a kettős állampolgárságról kérdezték Kövér Lászlót a Rákóczi Szövetség nyári táborán részt vevő felvidéki és erdélyi fiatalok.



Egy hetük maradt a jelölőszervezeteknek,


Egy hetük maradt a jelölőszervezeteknek, hogy jelölteket állítsanak az októberi önkormányzati választásra, az összegyűjtött ajánlószelvényeket szeptember 3-án 16 óráig kell leadni az illetékes választási bizottságoknak.    Az önkormányzati választáson a polgármester- és képviselőjelölteknek a települések lakosságszámától függően eltérő számú ajánlószelvényt kell összegyűjteniük.


Leadta ajánlószelvényeit az MSZP főpolgármester-jelöltje


Leadta ajánlószelvényeit az MSZP főpolgármester-jelöltje. Az Országos Választási Iroda internetes tájékoztató oldalán megjelentek szerint  Horváth Csabát kora délután rögzítették a választási rendszerben főpolgármester-jelöltként, nyilvántartásba vételéről még nem döntöttek. A főpolgármester-jelölt által leadott ajánlószelvények ellenőrzésére a Fővárosi Választási Irodának két napja van, ezt követően a Fővárosi Választási Bizottság dönt a jelölt nyilvántartásba vételéről.



Nem írja alá az MSZP által javasolt etikai kódexet az LM


Nem írja alá a szocialisták által javasolt etikai kódexet az LMP - jelentette be a párt kampányfőnöke. Karácsony Gergely arra hivatkozott, hogy egy kispesti lapban lejárató kampány készül pártjuk polgármesterjelöltje, Márkus Ágnes ellen.A politikus közölte, hogy a lap címlapján a Lehet Más a Korrupció, illetve A kispesti LMP-sek viszik haza a közpénzt címek szerepelnek. Mellettük egy olyan egykori jelöltjük fényképe, akit tavasszal az országgyűlési választások előtt már ki akartak zárni a pártból, de ezt megelőzendő a férfi kilépett. Karácsony Gergely azt mondta, hogy az e-mailt hoozzájuk elküldő nyomdász állítása szerint az elkészült és összekötözött lapszámokra egy MSZP-szóró feliratú cédula volt erősítve.



A kiemelt beruházásokról szóló törvény hatályon kívül helyezését javasolja a Jobbik


A nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásokról szóló törvény hatályon kívül helyezését fogja javasolni az őszi parlamenti ülésszak kezdetén a Jobbik. Kepli Lajos Dúró Dórával közösen tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy szerintük a Fidesz nemzetellenes együttműködést valósított meg azzal, hogy a Zuschlag János volt szocialista képviselő barátját és volt könyvelőjét indítja képviselőjelöltként. Hozzátette, hogy a Fidesz emellett képviselőjelöltként indítja a sukorói botrányban érintett egyik cég társtulajdonosának a fiát is.



Lényegében alakulhat át a szakképzési rendszer


A szakképzés megreformálásának fontos feladata, hogy a gazdaság szereplőit, elsősorban a Kereskedelmi és Iparkamarát is szorosan bevonják a szakképzés megszervezésébe, irányításába - mondta Garai Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért felelős miniszteri biztosa az országos szakképzési tanévnyitó értekezleten Budapesten. Az idei az első olyan szakképzési tanév, amikor több szakmában a hagyományos, 4-5 éves képzés mellett úgynevezett előrehozott szakképzés is indult. Ennek lényege, hogy az általános iskolát végzett tanulók a szakiskolában három szakképző évfolyam elvégzését követően szakmai vizsgát tehetnek, és 17 éves korukra szakképesítést szerezhetnek. Garai Péter hangsúlyozta: az előrehozott szakképzés tapasztalatainak feldolgozása alapján döntnek arról, hogy milyen mértékben és hogyan honosodjon meg a 9. osztályra épülő hároméves szakképzés.



Több mint tizenegyezren kerültek be pótfelvételivel a felsőoktatásba


Több mint tizenegyezren kerültek be pótfelvételivel az egyetemekre és a főiskolákra. A ponthatárok délután öt óra óta elérhetőek a  www.felvi.hu honlapon. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatási államtitkársága közölte: a pótfelvételi során meghirdetett költségtérítéses képzésekre, egy helyet megjelölve, összesen több,mint 13 ezer 300-an jelentkeztek. A felvettek szeptember első napjaiban kapják meg a felvételi határozatot, illetve a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókat a felsőoktatási intézménytől.


Vasárnap a kecskeméti repülőtéren búcsúztatják a hősi halott hadnagyot


Vasárnap a kecskeméti repülőtéren katonai tiszteletadással fogadják Pappné Ábrahám Judit, a hétfő hajnali afganisztáni támadásban hősi halált katonanő koporsóját - közölte a Honvédelmi Minisztérium a távirati irodával. A Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison tartandó tisztelgés nyilvános lesz, a temetésre azonban a család kérésére csak korlátozott számban hívják meg a sajtó munkatársait. Közben a szintén a támadásban megsérült orvos főhadnagy már otthon van a támadás életveszélyesen súlyos sérültje, Kolozsvári György állapota továbbra is kritikus.



Eltemették a tatai motoros rendőrt


Díszsortűzzel búcsúztatták pénteken a baji temetőben Telegdi Zsolt főtörzsőrmestert, aki augusztus 16-án az M1-es autópályán szolgálati feladat teljesítése közben a kitörő felhőszakadásban motorjával megcsúszott és életét vesztette. Amint arról az MTI beszámolt, a járőr korábban írásban jelezte, hogy a gépjárműve nincs jó műszaki állapotban és a gumik kopottak. A baleset napján a főtörzsőrmestert rádión Budapestre küldték, majd amikor ismételten közölte, hogy a motoron a gumik kopottak, elöljárója Tatabányára rendelte, s közben érte a halálos baleset. Az országos rendőrfőkapitány fegyelmi vizsgálatot rendelt el az ügyben, mely kitér a parancsnoki felelősség megállapítására is. A gyanú szerint a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság felületesen végezte el a belügyminiszter által május 31-én elrendelt járműszemlét. Több járművet nem vizsgáltak meg, ezek között volt az a motor is, amelyen Telegdi Zsolt életét vesztette.



900 millió forintból alakítják át a gödöllői kastély lovardáját


Csaknem 900 millió forintból alakítják át az év végéig a gödöllői kastély lovardáját, amely a 2011 első félévében esedékes magyar uniós elnökség eseményeinek fő helyszíne lesz. A kastély igazgatója Révész T. Mihály elmondta: a műemlék épület a miniszteri tanácsülések helyszíne lesz, ezeket a lovardában tartják majd. A 4-500 embert befogadni képes teremnek emelt szintű követelményeknek kell megfelelnie, például tolmácsfülkéket is ki kell alakítani. Magyarország Spanyolországgal és Belgiummal közösen látja el az unió elnöki teendőit: hazánk 2011. január elsejétől tölti be a posztot.mr


4Alvállalkozók bevonására készül a BKV, hogy tarthassa az őszi menetrendet


Alvállalkozók bevonására kényszerülhet a BKV, hogy tartani tudja az őszi menetrendet. A közlekedési társaság közleményében azt írta: bár nagyobb változások nem lesznek az őszi menetrendben, körülbelül 12 százalékkal több járművet kell forgalomba állítani, csak autóbuszból 140-nel többre van szükség. Hozzátette: a 17 éves átlagéletkorú buszparknál nem kizárható, hogy fennakadások lesznek, ezért kellene alvállalkozókat bevonni. A tervet  négy buszos szakszervezet is kifogásolja



Akár Slota is kaphat magyar állampolgárságot


Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke is kaphat magyar állampolgárságot, ha kérvényezi azt, és el tud beszélgetni magyarul az anyakönyvvezetővel - ezt  Wetzel Tamás, a magyar állampolgársági törvény végrehajtását felügyelő miniszteri biztos mondta a Krónika című napilapnak adott interjújában. A miniszteri biztos az interjúban részletesen tájékoztat arról, hogy milyen feltételeknek kell eleget tenniük a határon túli magyaroknak a kedvezményes honosítás érdekében.


Kötelező adó helyett önkéntes hozzájárulást vár a német kormány


Önkéntes hozzájárulást vár a német kormány a megújuló energiaforrások támogatásához az atomerőművektől. Ezzel válthatnák ki azt az illetéket, amelyet a már megszavazott fűtőelemadó mellé kellene fizetniük az üzemeltetőknek. Angela Merkel kancellár tegnap közölte a lingeni atomerőművel az illetékek bevezetésének tervét, mára azonban Berlin meggondolta magát és az újabb adó helyett önkéntes hozzájárulást vár el az erőművektől.


Vissza mehetnek a kitoloncolt román romák


Románia nem tudja megakadályozni a Franciaországból hazaküldött romák visszatérését Nyugat-Európába, mivel nem rendelkezik az ehhez szükséges jogi eszközökkel. Ezt a román munkaügyi minisztérium illetékesei közölték. Valentin Mocanu román államtitkár - aki az elmúlt napokban a francia hatóságokkal tárgyalt a roma bevándorlók ügyéről kijelentette: a romák visszatérését nem akadályozhatják meg. Hozzátette:csak azokat tarthatják az országban, akiknek bírósági döntés tiltja, hogy Romániát elhagyják.