2011. február 15. Mártír- politikusra emlékeznek Sopronban
Kárpát- medencei képzőművészek alkotásaikkal emlékeznek Esterházy János felvidéki mártír- politikusra. A műveket először 2008- ban mutatták be a Pozsonyi Magyar Galériában, azóta vándorol a gyűjtemény. Néhány alkotás most Sopronba, a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum dísztermébe érkezett. Az intézmény vezetője, Tölli Balázs a megnyitón elmondta: bizonyosságot tehet az iskola arról, hogy a Felvidék ügye itt is fontos, s egyúttal be is mutathatják a felvidéki kortárs képzőművészetet. Duray Miklós szlovákiai magyar politikus- író kiemelte, hogy Esterházy János olyan előd, akire nem csak egy felvidéki magyar nézhet fel, nem csak a Magyar Nemzet, hanem mindazok, akiknek a legfőbb céljuk a hivatástudat és a hűség. Ez tette mártírrá az 1957 március 8- án, tizenkét évnyi rabságban töltött év után elhunyt politikust.

Esterházy János az első bécsi döntés után az akkori Csehszlovákiában a magyarokat képviselte, értük küzdött a Parlamentben. Kiállt ugyanakkor sok szlovák, lengyel, zsidó és cseh mellet is, hiszen ő volt az egyetlen politikus, aki 1942 márciusában nem szavazta meg a zsidók deportálásáról szóló törvényt.
Martényi Árpád, az Esterházy János Emlékbizottság elnöke rádiónknak elmondta, hogy kezdeményezték boldoggá avatását, s ebben az olmützi püspök is mellettük áll.











