Corvinus top 10

Corvinus Rádió újdonság kedvencei
Kérjen számot a Corvinus Rádióban!

Közérdekű



Partnereink

A Fertő part elsőszámú portálja - fertőpart, fertő, part, fertő tó, szállás, vendéglátás Nod32 e-cafe SopronÉrt Déli program
Hírlista » Kevesebb az illegális migráns Győr-Moson-Sopron megyében

Írta: Corvinus Rádió

2012. február 8. Kevesebb az illegális migráns Győr-Moson-Sopron megyében

Hetedével kevesebb illegális migránst fogtak el tavaly Győr-Moson-Sopron megyében, mint egy esztendővel korábban, nem az áradat csillapodott, hanem más útvonalak is népszerűvé váltak - közölte a rendőrség határrendészeti osztályának vezetője. Borsa Csaba őrnagy az MTI-nek nyilatkozva elmondta: az 507 elfogott migráns hetvennel kevesebb, mint a 2010-es adat, ugyanakkor a Komárom-Esztergom megyei 160-as szám több mint ötszöröse az egy évvel korábbinak. Az pedig, hogy november és december fordulóján csaknem nyolcvan embert próbáltak meg Kőszeg térségében Ausztriába juttatni, azt jelzi, hogy - ha időszakosan is, de - újraéledt egy korábban gyakorlatilag "alvó" útvonal. Közlése szerint a migránsok között a legnépesebb, ám fogyatkozó csoport az afgán állampolgároké, tavalyelőtt 162-t, tavaly 77-et fogtak el. A koszovói migránsok száma egy év alatt 101-ről 50-re apadt. Ugyanennyi volt tavaly a magát török állampolgárnak valló próbálkozók száma, ez viszont duplája a 2010-es adatnak. Továbbá 27 embercsempészt fogtak el, ami nagyjából megfelel az utóbbi évek átlagának.(mti)