2012. január 12.
A soproni Handler Nándor SZKI-ban 2012. január 13-án rendezik meg a hagyományos, iskolai diáknapot. A rendezvény célja a közösség formálása, motiváció a szabadidő hasznos eltöltésére, az összetartás, a diákélet megszépítése – mondta el rádiónknak Králik Tibor igazgató. „Az osztályok...
2012. január 12.
Életét veszítette az a férfi, aki csütörtökön a kora délutáni órákban a szabályosan működő fénysorompó tilos jelzése ellenére a vasúti átjáróba hajtott személygépkocsijával a Győr-Moson-Sopron megyei Szárföld belterületén – tudatta közleményben rádiónkkal a vasúttársaság. A Suzuki Ignis a...
2012. január 12.
A kormány 450 millió forintot csoportosított át az Őrségi Nemzeti Parkhoz, annak érdekében, hogy felvásároljon mintegy 500 hektárnyi, feltehetően "zsebszerződéssel" érintett természetvédelmi oltalom alatt álló termőföldet - jelentette ki csütörtökön Őriszentpéteren Fazekas Sándor...
2012. január 12.
Magyar papi találkozót tartottak az ausztriai Kismartonban (Eisenstadt) - jelentette az osztrák rádió kisebbségi szerkesztősége. A kétnapos, szerdán véget ért találkozóra Pál László, a magyar nemzetiségű katolikus hívőkért felelős püspöki vikárius kezdeményezésére került sor, több év szünet...
2012. január 11.
Sopronban kétféle gyűjtési módja van a kidobott fenyőfáknak. A lakótelepeken kijelölt gyűjtőhelyeken vannak, ahol a Sopron Holding Zrt. végzi a gyűjtést, míg az Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Zrt. pedig a családi házas övezetekben és a belvárosban gondoskodik az...
2012. január 11.
12. alkalommal várja az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás a látogatókat – középiskolás diákokat, szülőket, pedagógusokat, intézményvezetőket és fenntartókat - 2012. január 20-21-én, pénteken és szombaton 10 és 17 óra között a Papp László Budapest Sportarénában. A magyar oktatás...
2012. január 11.
Minden eddigi rekordot megdöntött a résztvevők száma a januári GYSEV-es véradáson, amelyet kedden rendeztek az állomás nemzetközi várótermében. A Magyar Vöröskereszt tájékoztatása szerint 107-en jelentek meg. Ez a vasúttársaságnál szervezett véradások közül a legmagasabb létszám – tudatta...
2012. január 11.
Hat kerület, falu, város nyerte el a Kerékpárosbarát Település címet, tíz cég, közintézmény a Kerékpárosbarát Munkahely elismerést; előbbiek száma ezzel 24-re, utóbbiaké 30-ra nőtt - hangzott el a szerdai győri átadóünnepségen. A kormányzat feladata, hogy minden eszközt megragadjon a...
2012. január 10.
A NYME Faipari Mérnöki Kar 2012. január 13-án ismét megrendezi hagyományosan nagysikerű Nyílt Napját. Bemutatásra kerülnek a Kar sokrétű és színes képzései, külön programmal a műszaki, informatikai, illetve a művészeti képzés iránt érdeklődők számára – tájékoztatta a CR-t Lakatos Ágnes...
2012. január 10.
2012. január 12-én, csütörtökön 17 órakor Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata a Handler Nándor Szakképző Iskola diákjai és tanárai közreműködésével közös gyertyagyújtáson tisztelegnek a Don-kanyarban hősi halált halt magyar katonák, a soproni honvédek és minden elesett emléke előtt, a Deák...