Corvinus top 10

Társoldalunk, a www.okosnet.hu kedvencei
Kérjen számot a Corvinus Rádióban!

Közérdekű



Partnereink

A Fertő part elsőszámú portálja - fertőpart, fertő, part, fertő tó, szállás, vendéglátás Nod32 e-cafe SopronÉrt Déli program
Események » II. Soproni Aerobiknap

Írta: Corvinus Rádió

2010. március 8. II. Soproni Aerobiknap

2010. február 27.-én (szombaton) került megrendezésre az II. Soproni Aerobik Nap és Maraton a Krasznai Ferenc (Egyetemi) Sportcsarnokban. Másodszor is sikert hozott a szervezőknek a teltházas rendezvény. Közel kétszázan gondolták úgy, hogy próbára teszik kitartásukat és mozogják végig a változatos órákat. Az addig is remek hangulat 1 óra körül az első sztárvendég, Kiss Gábor és kongása óráján hágott a tetőfokára. A rendezvény másik sztárvendége, Czanik Balázs pedig 4 órakor dolgoztatta meg az addig már 6 órát teljesítő résztvevőket, capoeira aerobikkal.

 A változatos órák között a szünetekben különböző bemutatók (tánc, karate, hastánc, aerobik, stb.) szórakoztatták a résztvevőket, akik közben ajándékokat is átvehettek sorsolás keretében, ezenkívül körbenézhettek a kiállítók között, feltöltődésként pedig frissítő állomások várták őket (ásványvíz, banán és szőlőcukor).A 8 különböző típusú aerobik-órát mindenki nagy lelkesedéssel, örömmel és óriási küzdéssel mozogta végig. A 8. óra, egy Tai-box sem vette ki az erőt a legelszántabbakból, ezért a finálén különböző erősítő gyakorlatok döntötték el a végső sorrendet, így a II. Soproni Aerobik Nap és Maraton győztese Szepesi Csenge lett, aki fődíjaként egy kerékpárt vihetett haza… Pontosabban a kerékpár vitte őt, ugyanis utólag megtudtuk Csengétől, hogy annyira megörült nyereményének, hogy minden fáradtságot félretéve haza „kerekezett”.

 

„Először is gratulálok mindenkinek, aki még a finálén is benn maradt, nem volt egyszerű végigcsinálni ezt a napot, próbáltuk úgy összeállítani az órákat, hogy a változatosság mellett az is elsődleges szempont volt, hogy minden izomcsoportot átmozgassunk, valamint az erősítés mellett az állóképességet is növeljük” – tudtuk meg Kreiszné Éva, főszervezőtől. „Nagyon jó volt látni az arcokon a lelkesedést, még az utolsó órán is, a fáradtság ellenére hatalmas kitartást és küzdőszellemet tapasztaltam a bent maradtakon, úgyhogy minden elismerésem. – folytatta a szervező – Nagyon nehéz volt a végén dönteni, végül Csenge bírta legjobban a fekvőtámaszokat.”  

 

A jó hangulat, a fáradt, de mosolygó, boldog arcok mind a rendezvény sikeréről tanúskodtak. „Nagyon jó érzés látni ennyi embert együtt mozogni, látni a lelkesedést az arcokon, óriási feltöltődést jelent nekünk a sok pozitív visszajelzés. A szervezéssel és lebonyolítással járó számtalan feladat sem vette el a kedvünket, a sok fáradtságért kárpótol minket, hogy segítünk tenni az egészségért, így jövőre is lesz Soproni aerobiknap és maraton. Köszönjük mindenkinek, aki eljött és végigmozogta velünk ezt a napot, ill. minden támogatónknak, aki hozzájárult a rendezvény sikeréhez.” – mondta el honlapunknak Stánicz Edina, a rendezvény másik főszervezője.